2020. november
Sajtóközlemény
Kedvezményezett neve: Tiszaszentimreközségi önkormányzat
A projekt címe: tanyagondnoki szolgáltatáshoz gépjármű beszerzés
pályázati felhívás: MFP-tfb/2019 kódszámú, falu – és tanyagondnoki szolgálat támogatása című felhívás
A támogatás összege: 12 788 496 Ft
A támogatás mértéke: 100%
A településen 2004 óta működik tanyagondnoki szolgáltatás, amely a közigazgatásilag Tiszaszentimréhez tartozó Újszentgyörgy, illetve Erzsébet-major településrészek intézményhiányából eredő hátrányok enyhítését, illetve az alapvető közszolgáltatásokhoz való hozzájutást hivatott biztosítani. A tanyagondnoki szolgáltatás feladatai közé tartozik többek között:
A pályázati kiírás megjelenése előtt az Önkormányzat 2011-ben önerőből vásárolt a már említett feladatok maradéktalan ellátása érdekében egy használt gépjárművet, amely kiszolgálta a szolgáltatást igénybe vevőket. A beszerzés óta eltelt 9 évben a gépjármű állapota jelentősen romlott, amely kiszolgálta az idejét. Annak érdekében, hogy a tanyagondnoki szolgáltatás színvonala továbbra is maga szinten működjön, szükség volt egy új gépjármű beszerzésére, melyre a Magyar Falu Program lehetőséget biztosított.
A pályázat sikeres elbírálását követően az Önkormányzat a projekt keretében egy új 9 férőhellyel rendelkező gépjármű beszerzését valósította meg, amely az előző járműhöz képest alacsonyabb károsanyag-kibocsátással, illetve alacsonyabb üzemanyag-kibocsátással rendelkezik. A beszerzést követően a gépjárműbe beépítésre került egy mozgásában korlátozott, kerekesszéket használó utasok biztonságos szállítását szolgáló rámpa és egyéb gyári extra felszerelések, annak érdekében, hogy minden utas részére teljeskörű ellátás kerüljön biztosításra.
A fejlesztés megvalósítása mind szakmailag, mind pedig pénzügyileg indokolt volt, ugyanis a gépjármű beszerzése hozzájárul a vidéki kistelepülések hátrányainak mérsékléséhez, javítja a lakosság életminőségét, illetve a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést.
2021. január
Sajtóközlemény
Kedvezményezett neve: Tiszaszentimreközségi önkormányzat
A projekt címe: tiszaszentimrei köztemetőben urnafal-kerítés létesítése
pályázati felhívás: MFP-FFT/2019 kódszámú, temető fejlesztés című felhívás
A támogatás összege: 3 999 399 Ft
A támogatás mértéke: 100%
A projekt keretében a településen található köztemetőben ezidáig egy ravatalozó volt található, illetve az épületet körülvevő drótfonatos kerítés sok helyen hiányos volt. A Magyar Falu Program rendkívül jó lehetőséget biztosított az önkormányzat számára, hogy méltó környezetet biztosítson a temetőbe látogatók számára. Ennek tudatában került benyújtásra a temető fejlesztését célzó támogatási kérelem, amely pozitív elbírálásban részesült.
A pályázat sikeres elbírálását követően a temető területén 8 darab 3x2 urnahelyet biztosító urnafal került kialakítása, tekintettel a megváltozott temetkezési szokásokra, illetve a lakosság részéről felmerülő új igény teljesítésére. A 48 újonnan létrehozott urnahely lehetőséget ad a méltó búcsúzásra, valamint a szertartartások megtartására. Az urnafal kiépítése mellett, jelen projekt tartalmazta a temető területén helyenként hiányosan megoldott bekerítését is – jellemzően az urnafal építésére kijelölt területen -, mivel a projekt keretében a hiányzó részek is bekerítésre kerültek, áttört kivitelű, de a zárt kerítés mezőhöz illeszthető urnafallal. Ez a megoldás hosszútávon biztosítja az urnafal időállóságát és javítja a temetőbe látogatók komfortérzetét a megvalósult beruházás.
A tervek, valamint a kivitelezés az általános érvényű hatósági előírások, az OTEK, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat, valamint a kötelezően alkalmazandó jogszabályok, szabványok és előírások figyelembevételével kerültek kidolgozásra és megvalósításra.
A fejlesztés megvalósítása mind szakmailag, mind pedig pénzügyileg indokolt volt, ugyanis a beruházás eredményeképpen fontos a méltányos környezet megteremtése a temetőbe látogatók számára, illetve a köztemetők temetkezési emlékhelyeinek fejlesztése.